<< Alapok

 

4. LECKE: SZÁMÍTÓGÉPES HIBAELHÁRÍTÁS ÉS JAVÍTÁSOK A TELEHÁZBAN

 

 

BEVEZETÉS

Ez a lecke azért született, hogy javítsa a teleház menedzser hatékonyságát. Célja, hogy segítsen apróbb számítógépes problémák megoldásában.

Számítógépes hibaelhárítási alapismeret nélkül a számítógépeit munka nélkül maradhatnak. Az is elképzelhető, hogy esetleg automatikusan azonnal szervizbe viszi a gépet, vagy drága javítási költséget fizet, azért amit helyileg is kezelhet.

Ezután is lesznek alkalmak, amikor a számítógép meghibásodik és szervizben javításra lesz szüksége, de ezek az alkalmak egyre ritkábbak lesznek.

 

4.1 A LASSÚ TELJESÍTMÉNY JAVÍTÁSA

Sokunknak volt már valószínűleg olyan tapasztalata, hogy percekig várt egy program megnyitására. Olyan is megtörténhetett, hogy amikor elindított a gépet, hosszú időn keresztül kellett várnia arra, hogy az teljesen felálljon, és betöltse az összes asztalon található ikont. Számtalan oka lehet a gép lassúságának, azonban nagy részük olyan probléma eredménye, amely könnyedén orvosolható. Több lehetséges problémát és stratégiát ismerhet meg a következő fejezetekben. Figyeljen rá, hogy a szoftver megoldásokat, a hardver megoldások előtt tárgyaljuk. Azért, érdemes a szoftverekkel kezdeni, mert ezek lehetnek felelősek a gép fokozatosan csökkenő teljesítményéért. Néhány esetben azonban, amikor idősebb gépekről beszélünk, (kevesebb RAM-al, lassú processzorral) a hardver megoldások lesznek jellemzőbbek és hatékonyabbak.

4.1.1        Merevlemez töredezettség-mentesítés

Bizonyos időközönként a gép merevlemeze töredezetté válik. A töredezettség az amikor, a fájlok különféle darabokban és különféle helyeken vannak találhatóak a gépen, attól függően, hogy milyen meghajtó volt éppen elérhető az utolsó módosítás pillanatában. Ha a gép szabad területei csökkennek a töredezettség tipikusan nő. A fájlok elérése lassabbá válik, mert a számítógépnek egyre több helyet kell megvizsgálnia, az adott fájl egyes darabjainak eléréséhez. A probléma kijavítható töredezettség-mentesítéssel. A töredezettség-mentesítés lehet egy rendszeres karbantartási feladat. Főként a nehezen használható gépek esetében, annak érdekében, hogy javítsuk teljesítményüket. A legtöbb számítógép eredetileg is tartalmaz telepített töredezettség mentesítő programot. Ez a Windows operációs rendszerrel rendelkező gépeknél a következő módon érhető el: Start menü à Minden program à Kellékek à Rendszereszközök. Ha nem talál ilyen programot a megjelölt helyen, néhány ingyenes szoftver is elérhető a www.download.comoldalon.

4.1.2        Felesleges, nem használt fájlok

Amint a merevlemez megtelik, a számítógép teljesítménye csökken. Tovább tart megtalálni a szükséges fájlokat. Ilyenkor a töredezettség-mentesítés sem olyan sikeres, hiszen szabad hely hiányában mozgatni kell fájlokat, amíg át nem vizsgáljuk őket. A legjobb teljesítmény eléréséhez legalább 1GB szabad helynek kell lennie a merevlemezén. Ezért célszerű nem őrizgetni olyan fájlokat, amikre többé már nem lesz szüksége. (felesleges fotók, régebbi dokumentumok) A legjobb, ha a felhasználók maguk gondoskodnak ezek eltávolításáról. Teleház menedzserként önnek is alkalmaznia kell olyan eljárásokat, melyek során rendszeresen törlik a felhasználók által a megosztott gépeken létrehozott régi fájlokat.

Oktatásra szakosodott teleházban például, a menedzsernek tájékoztatnia kell a felhasználókat, arról hogy minden kurzus végén a fájljaik törlődni fognak. Így a diákok gondoskodhatnak anyagaik megőrzéséről.

Időnként megjelennek egyéb fájlok, mint például az ideiglenes Internet fájlok, amelyek a gépen állomásoznak, anélkül, hogy a felhasználó tudna róluk.

A fájlok törlése a következő módon történhet:

  • Lemezkarbantartó. A Windows gépeken a lemezkarbantartás a következő módon érheti el: Start menü à Minden program à Kellékek à Rendszereszközök. A program átvizsgálja a merevlemezt és eltávolítja a szükségtelen fájlokat (a felhasználóengedélyével).
  • Böngészési előzmények törlése. Amikor az Internetet használja, a böngésző eltárolja azoknak az oldalaknak a listáját, amelyet a felhasználó a közelmúltban meglátogatott. Ez azért történik, hogy könnyebben találja meg ezeket újra. A böngésző olyan kisebb információkat is eltárol, mint a felhasználónevek, jelszavak, ha a felhasználó kéri, hogy az adott oldal „emlékezzen rá”, amikor újra felkeresi (ezt nem jó ötlet beállítani a megosztott gépeknél). Ezek az eltárolt információk könnyen törölhetőek. A Mozilla Firefox esetében válassza az Előzmények törlése opciót azEszközök menüből. Az Internet Explorerben az Eszközök/ Internet beállítások menüben található a „Böngészési előzmények törlése” opció.

4.1.3        Felesleges, nem használt szoftverek

A nem használt szoftverek, különösen azok, melyek automatikusan betöltődnek, amikor a gép feláll, jelentősen lassítják a számítógépet. Ha a felhasználó biztos benne, hogy az adott program felesleges, nincs használatban, nincs szükség rá a gép megfelelő működéséhez, akkor törölni kell. Az is lehetséges, hogy a rendszer felállásával automatikusan elinduló programokat leállítsa. A Windows-al működő számítógépeknél a rendszerkonfigurációs segédprogram hajtja végre ezt a feladatot. A Start menüből válassza a Futtatásparancsot, gépelje be az  “MSCONFIG” kifejezést. (a Windows Vista felhasználói a Futtatás parancsot, a Start menü à Minden program à Kellékek à Futtatás alatt érhetik el). A megjelenő ablakból válassza a „szelektív indítás” címkét. Ezután a jelölőnégyzetek kikapcsolásával kiválaszthatja azokat a programokat, alkalmazásokat, melyek nem kell, hogy elinduljanak a gép indításakor.

4.1.4        Merevlemez hibák

A legtöbb számítógép olyan telepített programmal kerül forgalomba, mely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy átvizsgálja a merevlemezt. Hibákat keressen, és ha lehetséges javítsa is ki ezeket. Számos Windows gépen van egy „Scandisk” (lemezellenőrzés” program, elérhető a Start menü à Minden program à Kellékekà Rendszereszközök àlemezellenőrzés. Egy másik opció, a Chkdsk program indítása., ami szintén minden Windows számítógépen elérhető. A  Chkdsk futtatásához: Saját gép à C meghajtó. Jobba gombbal kattintsunk a meghajtót jelző  ikonra, válasszuk a tulajdonságok opciót, majd azEszközök fület, és ezen belül a Hibaellenőrzést. Itt kattintsunk az Ellenőrzésgombra. A gép kérni fogja, hogy indítsuk újra a gépet, és az újraindítás során hajtja végre a feladatot.

4.1.5        Malware (rosszindulatú számítógépes programok)

A vírusok, férgek, kémprogramok, reklámszoftverek közösen kártevők néven ismertek. Ezek olyan nemkívánatos programok, amelyek általában a felhasználó jóváhagyása nélkül kerülnek a gépre és jelentősen lelassítják a számítógép teljesítményét. Frissített antívirus programok alkalmazása, rendszeres ellenőrzések futtatása, a legjobb módja a vírusok elleni védekezésnek. Alkalmanként, azonban a gép megfertőződhet vírusokkal, vagy más kártevőkkel, melyeket a vírusirtó program nem észlel vagy nem tud kiszűrni. Néhány jele a fertőzésnek a lassúságon kívül, hogy furcsa fájlok tűnnek fel a könyvtárakban, kisebb programok jelennek meg (exe kiterjesztéssel) vagy szokatlan tevékenységek történhetnek. Amikor ezek felbukkannak a menedzser körül nézhet az Interneten, hogy ellenőrizze a furcsa fájlokat. Ezek a keresések segíthetnek a vírusok elleni védekezésben és eltávolításukban is, mert gyakran szembe jönnek ezekre vonatkozó információk miközben az adott kártevőre keresünk rá.

Egy másik opció, hogy próbálja meg a gépet egy másodlagos antivírus programmal ellenőrizni, amely megtalálhatja azokat a vírusokat melyet a másik program nem tudott eltávolítani. Azonban teleház menedzserként figyeljen arra, hogy, előfordulhat, hogy a két antivírus program nem működik jól együtt vagy lelassíthatják a gép teljesítményét. Ha egy másodlagos programot telepít figyeljen rá, hogy ne állítson be automata ellenőrzést.

4.1.6        Túlfűtés

A magas hőmérséklet jelentős csökkenést okozhat a számítógép teljesítményében.

Annak érdekében, hogy lehűtsön egy túlfűtött processzort az első lépés, hogy próbálja lehűteni a számítógép környezetét. Kerülje a gép működtetését, ha egy elzárt, elszeparált helyen van (pl egy szekrényben). Próbálja meg lehűteni a helyiséget ventillátorral vagy légkondicionálóval.

A következő lépés annak az ellenőrzése, hogy a számítógép ventillátorai megfelelően működnek-e.

Ellenőrizze a gép nyílásai körül, hogy működnek-e a ventillátorok, vagy érzékel-e légmozgást.

Ha egyik lépés sem vezet eredményre, vegye fontolóra további ventillátorok elhelyezését vagy a meglévők lecserélését nagyobb teljesítményűekre.

4.1.7        Nem elegendő RAM

Ha a fenti eredmények közül egyik sem vezet eredményre, lehetséges, hogy a számítógép nem rendelkezik elegendő RAM-al, hogy végrehajtsa a kívánt műveleteket. Ez a probléma akkor jellemzőbb, ha a gép régi és új operációs rendszert telepít rá (ami több memóriát igényel). Például, ha a gép csak 256 MB RAM-al rendelkezik lassan fog futni a Windows XP-vel, és nem lesz képes működtetni a Vistát. Egy lehetőség a probléma megoldására egy kisebb memória igényű operációs rendszer telepítése. Egy nyílt forráskódú operációs rendszer az Urbutu például csak 192 Mb RAM-ot igényel. Egy másik opció a RAM bővítése. Mielőtt ezt a lépést választja a következő kérdéseket kell megválaszolnia:

  • Mennyi RAM-mal rendelkezik a számítógép? (Ez az információ a következő módon érhető el: Saját gép, jobb gomb)
  • Milyen típusú RAM-ra van szüksége a gépnek? Mennyi RAM adható még a géphez?  A válaszok a teleházban elérhető memória helyek számától függenek, illetve az adott RAM típus kapacitásától. A legegyszerűbb módja a kérdések megválaszolásának az Internet. Írjuk be a böngésző sávba a memória típusát, illetve a „memória” és „frissítés” szavakat jelöljük meg kulcsszavakként. Másik megoldás lehet egy RAM forgalmazó cég weboldalának felkeresése. Így, megbizonyosodhat arról, hogy a megfelelő típusú memóriát választja (megfelelő méret és típus, pl. SDRAM vagy DDR2 SDRAM). Az is fontos lehet, hogy a memóriát párban kell-e elhelyezni vagy nem.
  • A gépen van elég hely (nyílás) a plusz memóriának? Lehetséges, hogy az összes hely be van már töltve (pl. csak két hely van és mindegyik be van már töltve 128 MB RAM-al). Ebben az esetben nem tudjuk 512 MB-ra növelni a memóriát, úgy hogy 256 MB RAM-ot adunk hozzá. A menedzser e helyett vásároljon kettő 256 MB memóriát és vegye ki mindkét 128 MB-t.

A RAM kicserélését a modul későbbi szakaszaiban vitatjuk meg.

 

4.2              Számítógépes problémák lépésről lépésre

Van néhány számítógépes probléma, amelyek elég gyakoriak és jellemzőek. Hasznos lehet, ha a menedzser rendelkezik egy szabványos probléma-megoldási folyamatleírással.

A következőkben, lépésről lépésre vezetjük végig az általános számítógép problémákon.

4.2.1        A számítógép lefagyása

Jellemző probléma a gép lefagyása. Amikor lefagy a számítógép, minden eltűnik a képernyőről, és a gép nem válaszol semmilyen inputra (egérkattintás). Az is lehetséges, hogy egy program fagy le, míg a gép többi része működik. Ezek még nem adnak okot pánikra, hiszen gyakran nem egy komoly hardver probléma áll a háttérben, csak egy kis hiba, amit egyszerűen helyre lehet hozni a számítógép újraindításával. A tippeket tartalmazó hasáb néhány egyszerű lépést mutat be.

4.2.2        A gép nem indul el

Nagyon zavaró lehet, amikor a gép teljesen halott. Amikor egyáltalán nem működik és a felhasználó nem tudja az okát. A tipp box tartalmaz néhány lépést arra vonatkozóan is, hogy hogyan derítsük ki ennek okait.

 

4.3              A hibaüzenetek megértése

Amikor valami gond van a gép hardver vagy szoftver elemeivel, egy hibaüzenet jelenik meg a képernyőn, ami leírja a problémát. A teleház menedzsernek ellenőriznie kell az üzenetet és figyelembe kell vennie az információt. Lent néhány hibaüzenet típust és a hibaelhárítás lépéseit ismertetjük. 

4.3.1        Nem elegendő memória hibák

A „Nem elegendő memória” hibaüzenet számos ok miatt jelentkezhet, pl. memória hibák, (melyek megoldhatók újraindítással) nem megfelelő memória, gyenge memóriakezelés, nem elegendő szabad hely a merevlemezen, hibás memória valamint különböző szoftver problémák. A felhasználó lehet, hogy túl sok programot futtat egy időben. Próbáljon meg bezárni néhányat. Ha ez nem működik, a következő lépés, hogy újraindítja a gépet és megnézi, hogy mi okozza a problémát. Ha ez nem vezet eredményre a következőket vegye fontolóra:

  1. Növelje a szabad területet a felesleges fájlok törlésével, és ezután alkalmazzon töredezettség-mentesítést.
  2. Vizsgálja meg a nemrég telepített szoftvereket. Elegendő RAM-al rendelkezik a gép az új szoftverek a futtatásához? Vannak elérhető frissítései az Interneten?
  3. Fut valamilyen memóriakezelő program? Ha igen, állítsa le és nézze meg, hogy javult-e a teljesítmény.
  4. Okozhatja a memória fizikai problémája is vagy az alaplaphoz való csatlakozása. Próbálja kivenni és visszahelyezni a RAM-ot, ha ez nem működik, cserélje ki egy működő gép RAM-jával.

4.3.2        Memória paritás hibák

A paritás kifejezés két tétel összepárosítása méret, típus és művelet tekintetében. A paritás problémákat a két memória nem megfelelő együttműködése okozza (RAM). Ez abból adódhat, hogy nem ugyanolyan típusúak. A probléma véletlenszerűen jelentkezik. Szerencsés elsőként újraindítania gépet. Ha ez nem vezet eredményre a következőket érdemes megfontolni:

  • Távolítson el minden a közelmúltban behelyezett RAM-ot, hogy ellenőrizze, nem azok okozzák-e a problémát.
  • Próbáljon ki egy másik konnektort, mert a gyenge áramellátás is tud okozni ilyen hibát.
  • Ez lehet fizikai probléma is, vagy a memória nem megfelelő csatlakozása az alaplaphoz. Próbálja kivenni és visszahelyezni a RAM-ot, ha ez nem működik, cserélje ki egy működő gép RAM-jaival.
  • Az alaplappal is lehet probléma. Vegye fontolóra, hogy kicseréli.

4.3.3        “Kék halál”

A „kék halál ” annak a hibajelenségnek az összefoglaló neve, amit hibaüzenetek okoznak a Windows operációs rendszerben – amikor kritikus hibák tűnnek fel a rendszerben, ez a számítógép leállását okozza, annak érdekében, hogy megóvja azt a további károsodásoktól. A becenév onnan származik, hogy a képernyő kékre változik, és a gép meghal vagy összeomlik (ami azt jelenti, hogy leáll). Ezeket általában gyengén működő eszköz meghajtók, hardver problémák, (memória, tápegység, túlfűtés) vagy a rendszer szoftver problémái okozzák. Néhány javaslat a kék halál kezelésére a tipp box-ban.

 

4.4              HOGYAN KERESSEN INFORMÁCIÓKAT?

Fontos, hogy a teleház menedzser ne adja fel könnyen, amikor szembe kerül egy problémával. Ehelyett alakítsa át a problémát lehetőséggé, hogy ismereteket szerezzen a számítógépről. Ez jelenthet segítségkérést vagy az adott problémához kapcsolódó információk keresését. Az első lépés a folyamatban, hogy megnézze melyik eszköz elérhető a gépen, (más programok, melyek működnek ugyanazzal az operációs rendszerrel). A Windows operációs rendszerrel működő gépeknél van egy „Súgó és támogatás” menü, ahol dokumentumok találhatóak és még több áll rendelkezésre az Interneten.

Start menüben kattintson a Súgó és Támogatás opcióra és nézze át az itt található kategóriákat.

Ha a teleház menedzser nem találja a Súgó és támogatás menüben a keresett információkat, a következő lépés, hogy nézzen körül az Interneten. A legtöbb eset, amikkel a teleház menedzser számol, nem új vagy egyedülálló problémák. Valaki más már szembesült azzal a problémával és részletes leírásokat, beszámolókat találhat arról, hogy hogyan kezelte azt. Fontos, hogy specifikusan keressen, és a lehető legpontosabban adja meg a keresett kifejezéseket, illetve próbálkozzon másként, ha elsőre nem hoz eredményt a keresés. Például, ha a teleház menedzsernek a hangokkal, hangzással, hangerővel van problémája, a „hang problémák” nem elég specifikus keresési kifejezés. Érdemesebb megpróbálni konkrétabban, pl. „Dell D600 hang problémák” vagy „rossz hangzás, Dell D600”. Ha a teleház menedzser tudja, hogy a problémát az eszköztelepítő okozza, érdemesebb a „Dell D600 hang eszköztelepítő” kifejezésekre keresni.

 

4.5              Hogyan tegyen különbséget hardver és szoftver kérdések között?

Nem könnyű a probléma forrását felismerni. Annak  meghatározása viszont, hogy a problémát hardver vagy szoftver okozza jelentős segítség lehet a vezetőnek, abban, hogy hogyan fogjon hozzá a hibaelhárításhoz és javításhoz. Néhány általános tanácsot talál a tipp boxban ahhoz, hogy hogyan tegyen különbséget a hardver és szoftver problémák között.

Azonban egy általános tanács fontos lehet minden menedzsernek: idézze fel, hogy mi történt mielőtt a probléma jelentkezett. Ha éppen egy új szoftvert telepített, valószínű, hogy az okozta a problémát.

Ha ingadozott az áramellátás, az is egy lehetséges ok.

 

4.6              Szoftver problémák megoldása

4.6.1        Csökkentett mód alkalmazása

A csökkentett mód megfelelő mód a hibaelhárítás és javítások kivitelezéséhez. Ez egy egyszerűsített verziója a Windows operációs rendszernek, amit gyakran alkalmaznak, mikor számítógépes problémák lépnek fel. Megvédi a normál operációs rendszert a terheléstől. Ahhoz, hogy csökkentett módban induljon el a gép, nyomja meg az F8 billentyűt, amikor elkezd felállni a gép.  Néhány pillanat elteltével megjelenik a „Windows Advanced Options” menü. A nyilak használatával kiválaszthatja a csökkentett módot, majd nyomja meg az Enter billentyűt.

Mivel csökkentett módban indul a gép, elérhet olyan diagnosztizáló eszközöket, mint a „Hibaellenőrzés”. Más elérhető opciók a vírus ellenőrzés futtatása, gyanús szoftverek eltávolítása, vagy rendszer helyreállítás.

4.6.2        Frissítések keresése és telepítése

Ha a felhasználó azonosította, hogy egy bizonyos szoftverrel probléma van, mielőtt eltávolítaná,

Győződjön meg róla, hogy a szoftvergyártók azonosítottak és kijavítottak minden problémát a szoftverrel kapcsolatban. A legtöbb esetben ez könnyen megtehető a szoftver „Frissítések ellenőrzése” parancsát választva, ami gyakran megtalálható a HELPmenüben. A frissítések a szoftverjavítások csoportjait (kis javítások a szoftverekhez) olyan problémák megoldására tervezték, melyek a szoftver kiadása után jelentkeztek. Fejlesztéseket is tartalmazhat az adott szoftverhez. Ha vannak elérhető frissítések, töltse le és telepítse azokat. Számos esetben a újra kell indítanunk a gépet (vagy legalább az adott programot, ahhoz, hogy frissüljön). Ha egy adott szoftvernek nincsen „Frissítések ellenőrzése” funkciója, menjen a szoftver weboldalára és keressen frissítéseket. Egyedi szoftverjavításokat is kereshet, egy adott problémára vonatkozóan. Az is lehetséges, hogy egy adott szoftver problémára keres rá és olyan megoldásokat talál, melyeket egyének vagy szervezetek készítettek és tettek közzé (nem a gyártó cég). Ez jó eredményeket hozhat, de más problémákat is bevezethet a számítógépes rendszerbe (előre nem látott szoftver problémák vagy kártevők). A teleház menedzsernek gondosan kell kezelnie ezt a módot.

4.6.3        A Szoftver újratelepítése

Ha a frissítések javítások nem oldották meg a problémát, a szoftver újratelepítése egy jó megoldás lehet következő lépésként. Ez megold olyan problémákat, amelyek a program olyan jellegű romlásából származnak (sérülések a programban), melyet kártevők okoztak. Fontos megfelelően eltávolítani az összes szoftvert, mielőtt újra telepítjük. Több információt a szoftverek eltávolításáról és újra telepítéséről 3. leckében talál. Az operációs rendszer újra telepítése szintén egy lehetőség, de győződjön meg róla, hogy minden adatot lementett mielőtt hozzá fogna.

4.6.4        A rendszer visszaállítása

A rendszer visszaállítása egy olyan segédprogram, amely a Windows legtöbb verziójánál megtalálható.  Időnként (amikor a fő szoftvert megváltoztatják, vagy meghatározott időközönként) másolatokat készít a gép operációs rendszeréről és más szoftverekről. Ezek a másolatok a helyreállítási pontok, amelyek úgy kerülnek mentésre, hogy a felhasználó újra beállíthatja az operációs rendszert a viaszállítási pont alapján és ezzel elkerülhetőek olyan problémák melyeket későbbi változások okozhatnak.  Ha a számítógépet visszaállítjuk egy korábbi visszaállítási pont alapján, bármely szoftver ami a visszaállítási pont után került telepítésre törlésre került. A rendszer visszaállítás elérése: Start menü àMinden programà Kellékek à Rendszereszközök à Rendszer visszaállítás.

4.6.5        Különböző eszközökről való indítás

A normál indítás alkalmazásakor a gép a belső merevlemezeken lévő információk alapján indul el. A számítógép más eszközről is indítható, úgy mint a floppy lemez, CD, DVD lemezek, pen drive vagy külső merevlemezek. Az ezekről való indítás egyetlen módja az indításnak, ha a szoftver ha a merev lemezen levő szoftver sérült.

A gép normál indítási sorrendje (a sorrend, mellyel a gép indítófájlokat keres) a floppy meghajtóval kezdődik (a régebbi gépeknél), ezt követi a CD vagy DVD meghajtó és a belső merevlemez meghajtó.

Ez azt jelenti, hogy bármikor, amikor a gép elindul elsőként a floppy lemezt fogja olvasni, azért, hogy az indítófájlok ott tartózkodnak-e, ezután tovább megy a CD/DVD meghajtóra, ha nem talál indító fájlokat. Ez a sorrend felcserélhető a 3. modul tippeket tartalmazó szakaszában levő lépésekkel. Annak érdekében, hogy egy lemezről indíthasson, egy indító lemezzel vagy helyreállító lemezzel kell rendelkeznie a számítógéphez. Az indító lemez csak lényeges indító fájlokat tartalmaz, és ezeket tapasztalt számítógépes szakemberek használják.  A helyreállító lemez az új számítógépek szabványait tartalmazzák. Az utóbbi években azonban a számítógépgyártók, inkább olyan rendszereket készítettek, amivel a felhasználók elkészíthetik saját helyreállító lemezüket, amikor először használják a gépet.

Ha a teleház menedzser nemrég fogadott gépeket, bölcs lenne, ha készítene helyreállító lemezt mielőtt elkezdené használni a gépet.

4.6.6        Biztonsági mentés

Egy nagyon ügyes „eszköz” a menedzser kezében, a szoftver problémák kezelésére a lemez biztonsági mentése (klónozásként is ismert). A lényege az, hogy a teleház menedzser készíthet egy teljes másolatot a rendszerről, olyan állapotban, amikor tökéletesen működik. Ezek azok a mentések, amiket másolatoknak vagy klónoknak hívunk az összes szoftvert ás fájlt tartalmazzák. A célja ezeknek, hogy amikor egy szoftver probléma miatt a gép meghibásodik a menedzser használhatja a másolatot, ahelyett, hogy eltávolítson és újra telepítsen minden programot. Egy típusa a jogvédett a biztonsági mentést készítő szoftvereknek a Symantec Ghost (lásd a www.ghost.com oldalon).

Egy nyílt forráskódú biztonsági mentést készítő program a Clonezilla (www.clonezilla.org).

Mielőtt másolatot készítene, a menedzser, figyeljen rá, hogy a gép megfelelően van beállítva, és mentes minden kártevőtől.

A másolat készítése akkor a legcélszerűbb, mielőtt használatba vennénk. Azonban a teleház menedzser ellenőrizze, hogy a gép, amelyen másolatot készít, rendelkezzen az összes szoftverrel, segédprogrammal, felhasználói szoftverrel, oktatási anyagokkal, amiket jellemzően használnak a teleházban. A tipp box néhány javaslatot tartalmaz. A menedzser ügyeljen rá, hogy az összes program teljesen telepítésre került.

Mielőtt másolatot készítene, teleház menedzserként vegyen figyelembe két kérdést:

  1. Milyen meghajtót használjon a gép indítására ahonnan a másolatot készíti.
  2. Milyen médiát alkalmazzon a másolat tárolására?

A válaszok a biztonsági mentést készítő programtól, és az operációs rendszer korlátozásaitól függenek. Ha Clonezilla Live-ot használ, például, a program letölthető az Internetről és egy indító CD-nek felel meg. Emiatt az egyik lehetőség, hogy a gépet a Clonezilla Live CD-ről indítsa el. A másolat könnyen tárolható egy flash drive-on vagy egy külső merevlemezen USB portot használva. A Clonezilla Live részletes használatához navigáljon a www.clonezilla.org weboldalra. A létrehozott másolat, addig tárolható, amíg szükséges annak a gépnek a visszaállítására, amelyről a másolat készült vagy bármely más számítógép amely azonos hardverrel rendelkezik. Ez nagyon hasznos lehet annak a teleháznak, mely például tíz azonos számítógépet kapott. Ha egy olyan másolatot használ, amelyet más számítógépeken szeretne alkalmazni fontos lehet néhány dolgot szem előtt tartani. Elsőként a számítógép azonossága. Bármely klónozott gépnek ugyanaz lesz a neve és a Biztonsági azonosítója is. A teleház menedzser cserélje le a nevet, a visszaállítás után aSajátgép/ Tulajdonságokra kattintva jobb gombbal. A biztonsági azonosító maradhat változatlan. A másik fontos pont, hogy a szoftver licenc kulcsok azonosak legyenek minden klónozott gépen. Ha a gépek megfelelően jogvédett szoftverrel működnek, ellenőriznie kell, hogy hány gépen megengedett ugyanannak a licencnek a használata.

Ha egy licenc csak egy gépen használható, akkor további licenc kulcsokat kell vásárolnia a szoftver számára, hogy a megfelelő licenc kódokat rögzítse.

 

4.7              HARDVER PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA

4.7.1        Eszközök és biztonságos javítási módszerek

Milyen eszközökre van szüksége a teleház menedzsernek az alapvető hardver javításokhoz? Ez a számítógép típusától függ, és attól, hogy milyen eszközök beszerezhetőek az adott helyen. Különböző méretű, jó minőségű csavarhúzók mindenképpen kell, hogy szerepeljenek a felszerelés között. A csavarhúzók jelentősége a Philips típusú gépeknek köszönhető (a csavar feje csillag alakú) de a sima fejű és a hexa fejű csavarok is felbukkannak. A teleház vezető nézzen utána, hogy milyen típusú csavarokat használnak a teleházban, csak ezután szerezze be azokat. A mágneses hegyű csavarhúzók nagyon hasznosak, mivel a csavarokat a csavarhúzóhoz vonzzák. Azonban nagyon fontos, hogy ne érintse meg a mágneses csavarhúzó hegyével a RAM-ot vagy a merevlemezt, mert mágneses tárolók sérülhetnek.  Egy pár vékony hegyű fogó szintén hasznos lehet, amikor szűk helyeken dolgozik.

A számítógép alkatrészek tisztításához szükség lesz néhány speciális megoldásra, pl. a por kifújásához a hardver alkatrészekből. Nagy segítség lesz, ha egy elektromos befúvó be tud szerezni. Másként kézzel működő befúvóval tud dolgozni (egy fújtató vagy egy tartály van a szűk kivezető nyíláshoz csatolva.

Ha meg tudja engedni, vásárolhat sűrített levegőt spray formában is. A gép és a monitor tisztítására a pihementes törlőkendő a legjobb. A képernyőt nyirkosabb ruhával vagy kis mennyiségű enyhe tisztítószerrel tisztíthatja, ami nem károsítja a monitort. Ha a RAM-ot kell tisztítani az izopropyl alkohol és a pihementes kendő használható.

Számos biztonságos eszköz vehető igénybe. (mind a teleház vezető, mind a számítógép számára)

Ezeket a következőkben ismertetjük.

  • Munkakörnyezet. A számítógépes helyiség tiszta legyen, jól szervezett és megfelelően megvilágított. Kerüljük a számítógépek (mint a por és a nedvesség) és a felhasználókat (mint elektromos kábelek, melyeket célszerű bevonni) veszélyeztető anyagokat, eszközöket. A vezetőnek egy jól működő szervezetet kell kialakítani, hogy hatékonyabbá tegye a javítási munkákat. Legyen egyszerű bekapcsolódni egy adott projektbe és megtalálni azokat a pontokat, ahol becsatlakozhatnak az emberek.
  • Statikus elektromosság. Statikus elektromos kisülések jelentősen rongálhatják a számítógépes felszereléseket, mint a RAM, CPU és alaplap. Fontos, hogy leföldelje magát mielőtt hozzáfog ezekhez a munkákhoz. A tipp box néhány javaslatot mutat be ezzel kapcsolódóan.

Ha elektrosztatikus lábtörlő földelő karperec rendelkezésre áll a teleházban, ezek az eszközök arra is alkalmasak lehetnek, hogy megóvjanak az elektroszatikus kisülésektől.

  • Áramütés. Mielőtt kinyitná a gép házát vagy bármely más elektromos eszközt, vagy folyadékkal tisztítaná, győződjön meg róla, hogy áramtalanította. Másként az elektromosság eljut a dolgozóhoz az eszközön keresztül.  Ez súlyos sérüléseket esetleg halált is okozhat. A Laptop akkumulátort  távolítsa el mielőtt bármilyen javításba kezdene.  A legjobb, ha nem fog hozzá monitorok javításához, különösen a CRT monitorhoz, az elektromos kisülés veszélye miatt.

4.7.2        Hardver javítási stratégia terv

Mielőtt hozzákezdene bármilyen hardverjavításhoz, győződjön meg róla, hogy elengedhetetlen-e a javítás és hogy szükséges javítási terv elérhető. Annak a meghatározása, hogy a javítás elengedhetetlen , a vezetőnek ki kell dolgoznia egy hibaelhárítási lépéseket tartalmazó tervet, amit korábban már részleteztünk ebben a modulban. Ha a gép még működőképes a vezető szoftver eszközöket kell alkalmaznia a probléma diagnosztizálására, mielőtt fizikailag is hozzá fogna. Például az eszközkezelő használható hardver hibák ellenőrzésére és a merevlemez diagnosztizáló eszköz a hibaellenőrzés (a korábbi fejezetekben részletesebben) pedig annak a meghatározására, hogy a merevlemezt cserére szorul. Emlékezzen arra is, hogy a hibaüzenetek fontos információkat adhatnak arról, hogy mi a gond a géppel. Amikor egy javítási tervet készít, a vezetőnek tudnia kell, mely alkatrészek cserélhetőek, illetve hogy hogyan találja meg és távolítja el ezeket a gépből. Az is fontos, hogy tartson jó állapotú tartalék alkatrészeket készleten.

Az alkatrészek visszaültetése, illetve az alkatrészek cseréje jó stratégiák lehetnek, amikor javításra kerül sor. A visszaültetés azt jelenti, hogy eltávolítjuk az alkatrészt, megtisztítjuk, és megfelelően visszahelyezzük. Néha egy számítógépes alkatrész gyengén működik, mert a csatlakozó laza vagy piszkos és a visszaültetés ilyen esetekben javíthatja a teljesítményét.

Ha ez nem oldja meg a problémát, egy hasznos következő lépés ha megpróbáljuk kicserélni

az alkatrészt egy működő számítógépből. Ez egy hasznos hibaelhárító részmegoldás lehet, hiszen segít felismerni, mielőtt megvásárolnánk, hogy az adott alkatrész okozza-e a problémát. Akik most ismerkednek a számítógépes javítással, egyszerűen egykor oltatják ezt a perifériákkal. Ha egy asztali gép billentyűzet nem működik, próbálja meg helyettesíteni egy olyan eszközzel, ami biztosan rendben van.

4.7.3        Hardver javítás alapjai

A lenti szakaszban a legjellemzőbb hardver javításokról találhat részletes leírásokat. A teleház vezetőt, aki éppen csak elkezdett foglalkozni a számítógépes javításokkal arra bíztatjuk, hogy egy gyakorlott szakember oldalán kezdjen hozzá a javításokhoz.

Ha a vezetőnek lehetősége van (ebben a leckében vagy más módon) részt vennie egy hardver javítás tréningen, kérje, hogy lehetőleg nagy számú gyakorlati képzésben vehessen részt.

A tápegység cseréje. Az asztali gépek tápegységének meghibásodása jellemző probléma a fejlődő országokban. Ez az egyenlőtlen feszültség vagy a túlfeszültség következménye. Mielőtt kicserélné a tápegységet győződjön meg róla, hogy teljesen használhatatlan. A tápegység cseréjéhez kövesse ezeket a lépéseket:

  1. Húzza ki az áramkábelt a ház hátsó részéből.
  2. Nyissa fel a számítógép házát. Ennek a módja a gép típusától, gyártójától függ. De általában fektesse a házat az oldalára és nyissa fel az oldal lemezt. Néhány ház csavarokkal rögzített, mások gombokkal, amelyeket meg kell nyomni, hogy eltávolíthassuk a fedelet.
  3. Találja meg és csavarja ki az összes csavart, ami a tápegységet a házhoz rögzíti. Ez általában négy csavar, a ház kivágás külső oldalán (hálórács mentén) ahol a tápegység található, de ne válassza le a különféle kábeleket. Helyezze olyan messze a rossz tápegységet, amennyire a kábelek engedik.  Fel tudja helyezni a gép tetejére (lásd a fotón).
  4. Helyezze be az új tápegységet és csavarozza be.
  5. Egyenként válassza le a régi tápegységet és a különféle alkatrészeket összekötő kábeleket, és cserélje le az új tápegység kábeleire. Csinálja egyenként, így biztos lehet benne, hogy egyet sem hagy ki. Tápegység csatlakozók kapcsolódnak az alaplaphoz és az összes meghajtóhoz. Amikor eltávolítja a kábeleket figyeljen a zárakra, amelyeket le kell, hogy nyomjon, hogy elengedje a csatlakozót.  Minden csatlakozó csak egy irányba passzol és nem igényel nagy erőkifejtést. Ha egy csatlakozó nem kapcsolódik könnyen, nézze meg, hogy megfelelően áll-e, mielőtt erősebben próbálkozna.

A merevlemez cseréje.  A sérült merevlemez cseréje nem egy bonyolult feladat, de ezt megelőzően a teleház vezető bizonyosodjon meg róla, hogy valóban hibás-e.  Futtassa le a hibaellenőrzést, figyeljen szokatlan hangokra, amelyek a merevlemezből érkeznek, és szintén ellenőrizze a hozzá csatlakozókábeleket is, hogy megfelelően csatlakoznak-e. A gépen megjelenhetnek hibaüzenetek is az indítás közben, melyek jelzik a merevlemez problémáit. Mielőtt lecserélné a merevlemezt, érdemes visszaállítani a BIOS-t az alapértelmezett beállításokra, mert elképzelhető, hogy ez megoldja a problémát. Ehhez indítsa el a BIOS-t amikor a gép elindul (a 3-as leckében leírtak alapján)  és válassza az alapértelmezett beállításokat. Ezután mentse el az új beállításokat és lépjen ki. A képernyőn megjelenő instrukciók a BIOS-ban végigvezetik a lépéseken.

Amint meghatározta, hogy valóban probléma van a merevlemezzel, a teleház vezető kövesse a lenti lépéseket. Cserélje le a sérült merevlemezt egy működőre.

  1. Áramtalanítsa a gépet nyissa fel a házat. (ahogy fent leírtuk).
  2. Lokalizálja a merevlemezt. Valószínűleg egy fém házban vagy kosárban találja a gép elejéhez közel, a többi meghajtó alatt. Vagy közvetlenül egy ketrecbe helyezve vagy síneken áll, amiken ki tudja csúszni a ketrecből. (lásd a képen.
  3. Csavarozza ki a ketrecből vagy csúsztassa ki a síneket és csavarozza le róluk.
  4. Távolítsa el a szalagkábelt a merevlemezről. Valószínűleg talál egy kis ragasztót, amivel a szalagkábelt rögzítették, ezt szintén távolítsa el. Ezután a kisebb áramkábelt is távolítsa el. Ha nehezen megy, mozgassa finoman a csatlakozót előre hátra a hosszúsági tengely mentén. Figyeljen a csatlakozó irányára, (melyik végén van a piros vezeték?) hogy az új winchester ugyanazon a módon csatlakozhasson.
  5. Ha két merevlemez van a gépben, az egyiket masternek (mester), a másikat slave-nek (szolga) hívjuk. A régebbi winchestereknél az áramcsatlakozókat cserélje ki, hogy jelezze a merevlemez master vagy slave. Ha a behelyezett merevlemez új, jól beállítható masterként, (vagy a „kábel választási” beállítás is elfogadott, amit akkor alkalmazunk, amikor a szalagkábelnek két csatlakozója van egyik a master másik a slave részére).
  6. Ha a merevlemez előzőleg slave-ként volt használatban, előfordulhat, hogy master-re kell cserélni.
  7. Ehhez nézze meg a merevlemezt ábrázoló fotót, amely kettő 8 lábú csatlakoztatását mutatja be amely a két kábel csatlakozó között a merevlemez elülső részén található. Ezután használjon vékony fejű fogót a jumper (áthidaló kapcsoló, vezeték) kihúzására, ami két lábhoz csatlakozik és cserélje le a megfelelő párt csatlakoztatva.
  8. Csatlakoztassa a kábeleket az új merevlemezhez. Ezután csavarozza rá a winchestert a sínekre és csúsztassa be a ketrecbe. (vagy csavarozza egyenesen a ketrechez, ha nincsenek sínek)  Nézze meg, hogy az összes szalagkábel és egyéb kábel a helyén van. Zárja le a házat ha elkészült a javítással. Ha új zajok vagy problémák jelentkeznének a telepítést követően, lehetséges, hogy valamelyik kábel elszakadt a javítás alatt és ki kell cserélnünk.

Merevlemez csere a laptop-nál.  A laptop merevlemeze nagyon egyszerűen kicserélhető, mert a gyártók úgy tervezték meg, hogy a gép alsó részén egy nyílásban található.  A latop merevlemez cseréjéhez kövesse a következő lépéseket:

  1. Távolítsa el az akkumulátort. Ez amiatt fontos, hogy megakadályozza, hogy áram kerüljön az akkumulátoron keresztül a gépbe javítás közben. Ettől megsérülhet a gép és annak alkatrészei is.   Az akkumulátor eltávolítási technikái a laptop típusától, gyártójától függenek, de a legtöbb esetben jellemzően egy vagy két rögzítési ponton kell felengedni (a gép alsó részén) majd kicsúsztatni.
  2. A Laptop maradjon lefordítva az asztalon. Keresse meg a merevlemez rekeszt és csavarozza ki. A fedelet tartó csavarokat hagyja a helyükön. Távolítsa el a fedelet és vizsgálja meg, hogy hogyan kapcsolódik a merevlemez a géphez. A leggyakrabban azt fogja tapasztalni, hogy a merevlemez egy ketrecben vagy kosárban található, ami a lemezzel együtt csúsztatható ki (lásd a képen).
  3. Csúsztassa ki a ketrecet a merevlemezzel együtt. Egy kicsit nyomja befelé vagy emelje meg a kosarat, hogy eltávolíthassa a rögzítőket.
  4. Távolítson el minden csavart, ami a laptophoz rögzíti a ketrecet. Távolítsa el a sérült merevlemezt, cserélje ki egy működőre, és tegye vissza a csavarokat.
  5. Csúsztassa vissza a ketrecet és a merevlemezt együtt ugyanúgy, ahogy előzőleg volt. Elég erősen nyomja vissza, ahhoz, hogy visszakapcsolódhasson az áram és adatkábelekhez. Nyomja meg vízszintesen (vagy olyan közel a vízszinteshez, amennyire tudja) amikor újracsatlakoztatja.
  6. Zárja be a rekeszt és helyezze vissza a csavarokat. Ezután helyezze vissza az akkumulátort ás indítsa el a gépet.

RAM cseréje. Ahogy korábban megvitattuk, a teleház vezető valószínűleg bővíteni akarja majd idővel a RAM-ot, hogy növelje a gép sebességét. A RAM is meghibásodhat vagy kilazulhat és szükség lehet visszaültetésre. Ha a vezető eldönti, hogy további memóriára lesz szüksége a gépnek, fontos meggyőződni róla, hogy a RAM kompatibilis a számítógépes rendszerrel. Több online RAM forgalmazó cég működik, amely segít a megfelelő RAM beazonosításában, ha a felhasználó megadja a gép típusát és gyártóját.

Két példa, a Corsair (www.corsairmemory.com) és a Crucial (www.crucial.com).  Amint rendelkezésre áll a RAM, a vezetőnek érdemes követni a lent felsorolt lépéseket a RAM cseréjére vonatkozóan. Figyelem: a RAM könnyen megsérülhet az elektrosztatikus feltöltődéstől. Így nagyon fontos, hogy földelje magát mielőtt megfogja a RAM-ot. A RAM-ot célszerű a széleinél fogva mozgatni.

  1. Nyissa fel a számítógép házat az előzőleg bemutatott módon. Keresse meg a RAM nyílásokat  (párhuzamos csatlakozók mentén). Nézze meg, hogy melyik nyílás foglalt és hogy számozva vannak-e (a végük). Ha a nyílások számozva vannak, a processzorhoz legközelebbi nyílások valószínűleg alacsonyabb számmal jelöltek és ezek, amelyeket elsőként fel kell tölteni.
  2. Egyidejűleg nyomja lefelé és kifelé a RAM nyílás mindkét rögzítő csipeszét (mindegyik végén) a régi RAM eltávolításához. Jegyezze meg a memória irányát, hogy ugyanúgy helyezze be a másik RAM-ot.  Van némi jelölés a RAM sarkának a szélén, amit kiindulópontnak használhat.
  3. Óvatosan helyezze be az új RAM-ot a ketrecbe és határozottan nyomja lefelé a RAM tetejét és mindkét szélét (lásd a fotón). Amikor a RAM megfelelően van visszaültetve, a rögzítő csipeszek automatikusan bezáródnak.
  4. Zárja le a házat, a korábban említett módon.

Laptop RAM cseréje. A Laptop gépek hátsó részén van egy rekesz, amelyet a RAM eléréséhez terveztek.

Amikor eltávolítja innen a csavarokat (de semmiképp ne felejtse el elsőként az akkumulátort eltávolítani) a RAM látható lesz. Néhány laptopnál azonban csak egy nyíláson keresztül válik láthatóvá a megnövelt RAM. Ebben az esetben a RAM többi része a billentyűzet eltávolításával érhető el, ami elég bonyolult feladat  (részletesebben alul). A laptop vízszintesen marad a végén lévő nyílással. Ahhoz, hogy behelyezze a RAM-ot, tartsa meg a széleinél és helyezze közelebb a nyílásához, 30 °-os szögben (lásd a képen) Ezután finoman nyomja meg a RAM-ot, amíg kiegyenlítődik a szög.

Más típusú Laptop javítások. Kicserélheti a billentyűzetet, egyes gombokat, vagy a képernyőt a laptopon nagyobb nehézség nélkül. Az eljárás kihívása, hogy ahány laptop modell annyi féle elérési és eltávolítási módja van ezeknek az eszközöknek. A teleház vezető megfigyelhet másokat javítás közben, tanulhat tőlük vagy információkat kereshet az Interneten is a speciális kérdésekkel kapcsolatban. A speciális keresések során részletes ábrákat, leírásokat videókat is találhat. Például, ha valaki ki akar cserélni egy gombot egy Dell laptopon, a keresési kifejezés lehet „ Dell laptop gomb cseréje”.  Ha valaki a teljes billentyűzetet szeretné lecserélni egy Toshiba latop-on keressen a „Toshiba laptop billentyűzet cseréje” szavakra. Általánosságban, amikor a vezető laptop javításokat hajt végre, észben kell, hogy tartson néhány alapelvet:

  1. Biztonsági okokból mindig távolítsa el az akkumulátort.
  2. Figyeljen arra, hogy milyen csavarokat távolított el és milyen sorrendben. Tartsa szem előtt a folyamatban levő csavarokat.
  3. Amikor részeire bontja a laptopot legyen óvatos a folyamat során, dolgozzon lassan és figyeljen oda. Ez megkönnyíti a gép összeszerelését a javítás után. A komplikáltabb javítások esetén vegye figyelembe a bemutatott lépéseket.

 

4.8              NYOMTATÓ HIBAELHÁRÍTÁS ÉS JAVÍTÁS

A nyomtató problémák a következő kategóriákba sorolhatóak:

  1. Számítógépes szoftver problémák (nyomtató illesztő programmal kapcsolatos problémák)
  2. Gyenge kapcsolat, vagy a nyomtató elektronikus problémái
  3. Nem megfelelő tinta
  4. Papír elakadás
  5. Nyomtató hardver problémák

Mindezeket egy jól képzett teleház menedzser az 5-ös pont kivételével könnyen kezelheti.

 

4.9 E-HULLADÉK KEZELÉSE

A modul végén, fontos felismerni, hogy nem minden számítógépes probléma orvosolható. Néha a gépek túl idősek vagy elavultak, ahhoz, hogy bármiféle erőfeszítést tegyünk megjavításukra. És néhány javítás (mint pl. a CRT monitorok javítása) nem is ajánlott, kivéve szakértők számára. Ezek következtében a teleházak gyakran összegyűjtenek több régi gépet és perifériát. Ezek mennyisége évről évre nő. Ez a felszerelés e-hulladékként ismert. Sok fejlődő országban az e-hulladék problémát jelent, mert veszélyes anyagokat tartalmaz, és gyakran nem újrafelhasználhatóak, vagy használhatatlanok, mert nincsen olyan lehetőség, amellyel megfelelően tudnák kezelni ezeket a veszélyes anyagokat.

Az első lépés az e-hulladék kezelésében, hogy megpróbáljuk csökkenteni a mennyiségét a teleházban. A menedzser ezt úgy kerülheti el, ha nem fogad el olyan felajánlásokat, amelyek már nagyon elavult gépeket tartalmaznak, mivel a felszerelést nem tudják sokáig használni. A teleház menedzser figyeljen arra, hogy a meglevő eszközöket karban tartsák, hogy sokáig használatban maradhassanak.A menedzsernek együtt kell működnie a számítógépeket felajánló szervezetekkel, hogy megvita ssák az e-hulladék problémáját illetve, annak a stratégiáját, hogy hogyan kezeljék megfelelően ezeket a gépeket.

A megfelelő kezelés lehetőségei országonként változhatnak. Néhány országban vannak vállalkozók, amelyek összegyűjtik az e-hulladékot, másokban vannak állami projektek a kezelésére. Nagyobb NGO-k, akik használt számítógépes eszközöket adományoznak, gyakran rendelkeznek az e-hulladék összegyűjtésére és kezelésére vonatkozó tervekkel.

Ha nincs semmilyen lehetőség egy adott országban, számos számítógépes projekt együtt találhat megoldásokat arra, hogy szomszéd országokba szállítsanak e-hulladékot.

 

RÖVID ÖSSZEFOGALÓ

Ebben a leckében a számítógépes hibaelhárítás gyakorlati aspektusaira összpontosítottunk. A számítógépes karbantartásban való jártasságra, gyakorlattal tehet szert.

Főbb pontok:

  1. Az operációs rendszer és segédprogramok telepítése
  2. Lemez töredezettség-mentesítés és lemezkarbantartó segédprogramok használata
  3. Online és offline támogatás használata
  4. RAM és merevlemez elhelyezése a gépben

 

FELADAT

Frissítse az operációs rendszert és a felhasználói szoftvereket. Írja le a folyamatot mindkét esetben.

Gyakorolja a lemez töredezettség-mentesítést a lemezkarbantartó program használatát. Jegyezze fel a teljesítmény változást a töredezettség mentesítést követően.

Gyakorolja a súgó és támogatás használatát, keressen hibaelhárítási témákat a gépen és online.

Válasszon egy önt érdeklő témát. Ha nincs ötlete, íme néhány példa: nyomtató telepítése, az asztal ikonok méretének megváltoztatása, szöveg olvasó használata, képernyő kép készítése. Legyen annyira specifikus amennyire lehetséges a kulcsszó választásban. Ha nem sikerül elsőre próbálja más szavakkal. Gyakorolja a diagnosztizáló eszközök használatát. Egy Windows-al futó gépen próbálja ki a lemezellenőrzés és az eszközkezelő funkciókat.

 

FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM, HIVATKOZÁSOK

Blue Screen of Death (2010). In Wikipedia, The Free Encyclopedia. Retrieved January 26, 2010, from: https://en.wikipedia.org/w/index.php?title=Blue_Screen_of_Death&oldid=336735006

Computers for Zambian Schools. (2008). Basic Computer Maintenance and Troubleshooting. Lusaka, Zambia.

PCTechBytes. (2009). Computer Troubleshooting Zone. Retrieved January 26, 2010, from PCTechBytes: https://www.pctechbytes.com/troubleshooting/

Rosenthal, M. (2009). Replacing Laptop Hard Drives. Retrieved January 26, 2010, from Foner Books: https://www.fonerbooks.com/laptop_1.htm

Rosenthal, M. (2008). Replacing PC Parts. Retrieved January 26, 2010, fromhttps://www.fonerbooks.com/replace.htm

Rosenthal, M. (2009). Upgrading Laptop Memory. Retrieved January 26, 2010, from Foner Books: https://www.fonerbooks.com/laptop_2.htm

Yarnold, S. (2008). Upgrading and Fixing a PC, Second Edition. Warwickshire, United Kingdom: In Easy Steps Limited.

 

 

<< Alapok

Készíts ingyenes honlapot Webnode